ESEMÉNYEK MIATT NYUGODTAN JELÖLHETTEK BARÁTNAK, HISZ JÓL JÖN A KÖLCSÖNÖS SEGÍTSÉG.
Üdvözletem.
Régi visszatérő játékos vagyok. Sok év kihagyás után ismét kedvet kaptam az oldalhoz. Régen Asmodeus néven voltam fent, bár nem hiszem, hogy sokan ismertetek volna, már akkor sem játszottam valami aktívan, így törlésre is került az akkori fiókom. Látom rengeteg újdonság került bevezetésre, de igyekszem megszokni és visszarázódni, már amennyire tudok. A fiók korábbi tulajdonosa gyűjtötte a trófeákat és pompásokat, ezt a szokást igyekszem megtartani én is, hisz a pompások rengeteg bónusszal segítik az eredményes játékot. Ha sikerül a maradék 7 pompást is bezsebelni, áttérek az aranyalmás és egyéb testreszabási tételek gyűjtésébe is. A közösségi oldalaim elérhetőségét nem szeretném megosztani senkivel. A barátfelkéréseket szívesen elfogadom, hisz jól jön a segítség az események alatt.
Szerepjáték (asztali, horror), bizarr, nyomasztó és/vagy elgondolkodtató zenék, filmek és könyvek; álmok, pszichológia, okkult, vallástörténet és valláselmélet, állatok, ásványok, elhagyatott helyek, kultúra, művészet, folklór, fekete humor, csillagászat, összeesküvés-elméletek, koncertek/bulik.
Tengelyén átfordult a Kerék, majd halk kattanással megállt – oly csendesen, hogy alig akadtak, kik meghallották, s az ő jajszavukat a zűrzavaros kakofóniában a végére már nem hallotta meg senki sem. A Fekete kinyújtózott s felnyitotta sötéten izzó szemét. Kali kitátotta száját és elnyelte a Napot; úgy a Mennyekben, mint odabenn, a szívetekben.
Az a fényes korong odafönn már nem egyéb, csak a fújtató Aranyborjú vakon vakító szeme.
Az a tűz a szívetekben kihunyó zsarátnokláng csupán; olykor fel-felvillanni látszik, de miként a haldokló csillag, elemészti önmagát és önnön súlya végül a Semmibe húzza.
Valaha Istenek voltatok. Mostanra dermesztő sötétben bolyongó, kucorgó, vonyító, tébolyultan rohanó vagy épp kórságok által emésztett, elevenen bomló testüket épp csak vonszoló állatokká aljasultatok.
Ugyan már, csitt... nem a ti hibátok. Mit tehet róla az a nyomorult éjjeli moly, ki sorsa szerint Csillagát követni hivatott, hogy a csillagok fénye rég tovatűnt valahol az Űrben, és most azt az ócska, kopott lámpát imádja csillagaként, míg végvonaglását be nem teljesíti pernyévé égve a búra kelepcéjében?
Lámpafényből lám, akad bőséggel. Maya illúziókból szőtt játékos tündérfátylára hímezve ezer és százezer és millió szebbnél szebb tévutat vetettek elétek, hogy feledjétek az űrt megnyomorított Isten-lelketekben.
„Válasszatok hát kedvetekre - Szabadon!” - zengi ezernyi harsonánál is hangosabban az Aranyborjú.
„Szabadság! Halljátok, testvéreim? Hát szabadok vagyunk, sötét évezredek fojtogató rablánca végre lehullt! Csak pár muszáj-megtennem, csak néhány erre-sincs-időm, csekély áldozat ez a Szabadság eszményi oltárán!” - zengi az ünneplő Nép, táncos bokájukon aranypereccel; szorít tán egy kicsit, de szépnek szép, s legfőképp nem tűnik béklyónak. Büszkén viselt, tetszetős ékszernek inkább.
De mit zeng az Egy, az Abszolútum, az Atman? Hallgassuk csak!
Ha kell a végén majd csak egyedül állok de engem a sorba be nem ráncigáltok.. egyedül leszek de az az egy legalább én leszek nem pedig egy agymosott a sok közül ki szó nélkül a többiek közt egy helyben ül
A Nihil moraját zúgják kihalt tengerek fertőzött üledéket hurcoló hullámai
Ő semmit sem szól. Hangját a Nappal és a Holddal együtt felzabálta a Fekete Asszony.
De mindegy is már.
Elolvassátok e kuszán meg-megbicsakló mondatokat - talán - tán fintorogva, tán érdeklődve, netán még egyetértőn hümmögve is, egyre megy; s peregnek a percek, órák és napok a homokóra gyomrában, már feledtétek is. Menjetek hát. Dolgotok van.
Lámpáitok, égre függesztett makett-korongjaitok és ékköves bokaláncaitok várnak rátok.
No meg aztán hordószónokotok ugyan minek prédikál? Hisz nem hasonlatos ő sem Napnak, sem Csillagnak, sem csalóka Holdezüstnek fényéhez! De még csak mezítelen, pókhálóbörtönében zavarosan imbolygó, piszkossárgán hunyorgó villanykörte fényéhez sem. Üres szemgödrében gomolyog a Semmi. Kiabál, vonít, gesztikulál, vicsorog és köpköd, majd fásultan zihálva legördül bádoghordójáról. Csikkeket gyűjtöget és mélyeszt elnyűtt rongyai zsebébe mohón, mintha brillkövek volnának, és henyélve ücsörög Díszletváros repedező macskakövein, cigarettafüstbe öltözve, hol bávatagon, hol unottan figyelvén a sürgő-forgó, szorgalmas sokaságot, míg az Aranyborjú szeme felkúszik, majd alábukik a vörösen reszkető horizonton újra meg újra...
Meg újra...
Lebiceg aztán pár fokot önmagába roskadó csigalépcsője spirálján. Ott elhever. Félárbócra eresztett szemhéja végre rácsukódik a rút Ürességre.
Álmodik.
"Amber rain is beautiful but wrong
Caught between weak and being strong
It seems these days the weaker ones survive
What an awful way to find out you're alive
A dull warm red water falls
Flowing down to the sea
Where deeper darker waters wait for me
I don't expect I'll ever understand
How life just trickled through my hand"